Alapvetően ez a dal a City Hunter egyik betétdala, de ezt a dalt adja elő a történetemben Ha Na, mikor énekből vizsgázik. Ha érdekel titeket, akkor az alábbi linken megtaláljátok az adott fejezetet. :)
Magyar szöveg
Torkomra forrtak a szavak,
Tényleg nem tudtam valaha újra látlak-e,
Mélyen a szívembe zárva
Eddig szenvedtem és vágyakoztam utánad.
Visszanézve, látva mosolyod,
Mi úgy tűnik mindig velem volt,
Éjjel
sem hagyott nyugtot ez a szédítő érzés,
Hátrahagyott
nyomaid csak megsirattak ismét.
Mégis
mit vétettem, mondd?
Minek
voltam híján, mondd?
Annyira
akartalak, majd beleőrültem,
Imádkoztam,
hogy újra láthassalak egyszer.
Úgy
érzem, haldoklom, apránként lassan felemészt.
Ezúttal
lehetnél te, ki kezét nyújtja felém?
Kérlek…
Meggyőztem
magam, hogy egyedül is jól megleszek,
Hogy
nélküled is igazán boldog lehetek egyszer.
Hátha
így álomra tudom hajtani fejemet,
De
hangod és pillantásod folyton felrémlett bennem.
Mégis
mit vétettem, mondd?
Minek
voltam híján, mondd?
Annyira
akartalak, majd beleőrültem,
Imádkoztam,
hogy újra láthassalak egyszer.
Úgy
érzem, haldoklom, apránként lassan felemészt.
Ezúttal
lehetnél te, ki kezét nyújtja felém?
Annyira
akartalak, majd beleőrültem,
Imádkoztam,
hogy újra láthassalak egyszer.
Úgy
érzem, haldoklom, apránként lassan felemészt.
Ezúttal
lehetnél te, ki kezét nyújtja felém?
Kérlek…
Kérlek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése